A feltöltött dalaim, gondolataim, képeim nem világrengetőek. Egyszerűen lenyomatai egy világnak, amiben élek. Ennek egy része a múlt. Szerencsére sokféle zenei hatás ért. Szeretem a dalokat, amiket hallottam itthon, szeretem a zenéket, amiket együtt hallgattam ifjú koromban barátaimmal.

 Sokan tesznek azért, hogy a világon egyedül álló népzenei-zenei hagyatékunk ma is élő valóság legyen. Az egyik fő vonulata a daloknak ehhez kötődik. A kerek számok nekem mindenképpen mérföldkövek. Vannak emberek, akik ránéznek arra, amit teszek. Szerencsére egy ideje élőben is újra fújhatom. Ott azonnal jön a visszajelzés. Itt két dolog adhat jelzést, a nézettség és a kommentek. Külön köszönöm azok véleményét, akik szavakkal is jelezték a gondolataikat.

  Az saját kis ünnepemre szánt dal egy időben tiltó listán volt. Ezt szerettem volna jelezni az előjátékkal. Volt egy világ, amikor veszélyesnek ítélték, ha egy magyar ember énekelt, vagy olyan dalt játszott hangszeren, amit sok ember dúdolt magában, csak halkan, hogy senki meg ne hallja.

 Mostanában sokan támadják identitásunkat, gondolatainkat és főleg azt, hogy van akaratunk. Letagadják, átírják történelmünket. Ezért tettem a dal elejére a nehezen félremagyarázható glózeli kövek egy darabjának a képét. A szarvas motívum és a rovásírás… Ennél kevesebb tény alapján is mondtak már ki sarkos véleményeket történészek. A legrégebbi rovásírással vésett tárgyak 15-20 000 évesek. Ezt egészítik ki a mondavilágunk illusztrációi.

 Ugorjunk egy kicsit az időben. A világon először Erdélyben mondta ki törvény, hogy vallásában senki se háboritassék! Minden falu olyan prédikátort fogad, amilyet ő akar! 1568-ban rögzítették írásban. Ez mindenképpen olyan esemény, ami messze megelőzte a világot. Címerek és fejedelmek, erdélyi épületek képei, székely kapu vagy a csíksomlyói búcsú képei színesítik a hangokat,  aztán a Nohab ami elballagott a régi határig. Ez egy teljesen szubjektív válogatás, ami pár képet villant fel arról, ami eszembe jut, amikor ezt a dalt fújom…

Köszönöm mindenkinek, aki figyelemre méltatta a játszadozásaimat, kísérleteimet. 

A mai kiegészítés, ehhez a kis szösszenethez. Így utólag az egyik legvitatottabb dal lett az eddig feltöltöttek között. Ám nekem kedves maradt. Amikor átléptük az országhatárokat, akár mi, akár a kinntrekedt barátaink, nem volt olyan alkalom, hogy ezt vagy a színpadon, vagy utánna ne énekeljük el. Talán éppen ezért vált ki néhány emberből ellenérzést, mert még ma is sokan vannak, akik nem tudják elfogadni, hogy a nemzet nem szorítható vonalzókkal rajzolt határok közé, akármelyik nemzetről is beszélünk.